LEGO Friends szettet vettem a lányomnak, nagyon ürült neki

A LEGO Friends 410115 szettet már akkor kiszemeltem magamnak, amikor 2013 novemberében elérhetővé vált a boltokban. Tudtam, hogy a témáért rajongó kislányomnak keresve sem találhatnék ennél tökéletesebb játékot, így a karácsonyfa alatt már ott díszelgett a kiszemelt ajándék. Ugyan kezdetektől fogva számítottam rá, hogy a készlet jó választás lesz, ám a végeredmény még az én várakozásaimat is felülmúlta!

Ha netán nem ismernéd ezt a LEGO Friends készletet, a fő attrakciója egy hatalmas luxushajó, ami elképesztő részletességgel van kidolgozva. Ez már a külsején is látszik, hiszen tele van olyan apróságokkal, melyekért odáig vannak a kislányok. Ilyen például a jacht hátulján megtalálható vízicsúszda, az orrnál lévő napozórészleg, valamint a fedélzeten helyet kapott bár. Jómagam is csodálkozva nézegettem az érdekességeket, amikből a hajó belsejében csak több van. A jármű ugyanis szétnyitható, odabent pedig rengeteg extra várja a LEGO Friends rajongókat, a konyhától kezdve a nappalin át egészen a kétágyas hálószobáig. A rengeteg apró tárgynak köszönhetően a gyerekek órákig el tudnak szórakozni a hajóval – ha nem szeretnél rövid időn belül új szettet vásárolni, ez bizony egy tökéletes választás. Az egyes építőelemek kompatibilisek más LEGO-sorozatokkal, így egyedi építményeket is létrehozhatnak a lányok.

Nem a jacht a készlet egyetlen izgalmas eleme, hiszen ezen kívül is kaptak helyet különféle érdekességek. A dobozban a LEGO Friends világának három szereplője Mia, Maya és Andrew is megtalálható: érdemes kiemelni, hogy az univerzum minifigurái teljesen egyediek, és számtalan különféle módon kombinálhatóak a többi karakterrel. A lányok a jacht előnyeinek élvezése mellett jet-skire is pattanhatnak, hogy megkeressék a szetthez szintén mellékelt delfineket –erre az állatfajtára kizárólag a LEGO Friends 41015 készletben csaphatnak le a rajongók.